Akik hasonló cipőben járnak, tudják, mire gondolok, amikor azt mondom: ezernyi kis „szófoszlány”, „kérdés kezdemény” hangzik el minden percben, állandó figyelem igény anyától a felfedező kis energiabombának.
„Megzabálod”, olyan kedves a kis csöppség, de közben úgy elfáradsz, és úgy kellenének néha azok a „felnőtt gondolatok”, vagy legalább pár perc CSEND a fejedben!
Ami nálam bevált, hogy pár percre sikerüljön magányt „nyerni”, befelé figyelni, tudatosan egyedül lenni:
- dúdolni egy mondókát, dallamocskát (hozzáadott érték, hogy a tipegő is érti, őt is tölti)
- firkálni valamit, míg ő színez/alkot/rajzol
- mély levegőt venni, és kifújni, míg közösen tornáztok vagy a pitypangot fújjátok a fűben
- mély levegőt venni, és kifújni, míg közösen tornáztok vagy a pitypangot fújjátok a fűben
- A4-es papírlapot csíkokra tépkedni, amiből galacsint lehet gyúrni, és a galacsint beledobni egy kosárba (erősebben kell dobni, hogy odaérjen!)
- mosogatni, míg ő is valamit játszik a lábadnál
- az ablakon nézelődni, de egy pontra koncentrálni (például a szomszéd néni tereget szemben)
Nektek mi vált be? Megosztjátok velünk?