Kétféle ember létezik: az első azt mondja, amikor szóbakerül az Ultrabalaton, a Balaton körbefutására rendezett (idén) 216 km hosszú futóverseny: “Noooormááális?”
A második pedig titokban vágyik rá, pár évig kacsintgat a verseny felé, hősként tiszteli azokat, akik részt vettek rajta, aztán egyszer csak rádöbben, hogy ő is benne van az egyik csapatban és nem hagyhatja cserben a csapattársait. Akkor, és a verseny alatt is többször rádöbben, hogy ez mekkora őrültség és milyen fantasztikus élmény egyszerre. Mindezt két Ultra-Tisza-tó futás után, ahol először 2019-ben 8 km-t, aztán 14 km-t tett be a közösbe.
Az ebben a versenyben a legcsodálatosabb, amikor nagyon kevés alvással, hol több, hol kevesebb evéssel (éljenek az energia-, müzliszeletek és gélek), lehetőség szerint bőséges folyadékbevitellel (izotóniás italok és társaik), a váltópontok közötti autós ingázással, egymás bíztatásával, vállt vállnak vetve, hol sírva, de többnyire nagyokat nevetve, a végén katarzissal hajnali 3-kor célba érünk.
Milyen érzések kavarogtak bennem a nap(ok) során?
Szombat 04:40 rajt. Ébredés 4 óra alvás után – nem gyereksírásra. Hű, de korán van, nem baj, együtt csináljuk végig!
Vissza a szállásra, pihenés. Reggeli, kávé, utána erősen próbálok aludni, de csak a forgolódás megy, ezt elrontottam.
12:00 Szigliget – Balatongyörök egy csodás 8 kilométeres szakasz, ragyogó napsütésben, néhány alattomos emelkedővel. Csodás volt, nagyon jó időt futottam. De ööööö ja, hogy nem ugyanaz az autó vesz fel futás után, amelyik kirakott? Hol a cuccom? Mikor kapom vissza? Nincs nálam se innivaló, se pulóver, se pénz. Sebaj, megoldjuk! A csapattársak mindent kölcsön tudnak adni.
Közös ebéd, vissza a szállásra. Van jópár óránk pihenni az éjszakai szakaszom előtt. Ja, nem. Olyan sok mégsincs, mert a többiek előttem futnak. Ok, másfél óra alvás, ez szuper volt. Izgulunk, a többiek “túl gyorsak”, minden előrébb jön, előbb lesznek a váltások. Jaj, mikor jövök én, akkor nem 01:30-kor?
Szombat éjfél: Balatonfűzfő – Balatonalmádi strand 9 km lesz az én szakaszom, hideg van, didergek a 10 fokos éjszakában. Fűzfőn egy DJ nyomja a tuc-tuc zenét, hozzá villogó fények, anyám, erre most nagyon nem vágyom, álmos vagyok. Várom a váltást, rendes kőépületben van a mosdó toi toi helyett, mekkora öröm! A diszkózenére önkéntelenül riszálásba kezdek, egyre jobban megy a bemelegítés (közben mosolygok, a sofőrünk az üvöltő zene mellett elaludt a kocsiban), mire én jövök, már teljesen átlényegülök, már nagyon akarok futni, nincs más vágyam, mint hogy végre elindulhassak. Jön a váltás, a biciklis kísérőnk picit lemarad, addig egyedül futok, nézem az előttem futókat, kevesen vannak. Jó tudni, hogy nem tévedek el. Van rajtam testlámpa, de így is sötét van. Gyönyörű az éjszakai Balaton, látom a vizet, a hajókat a kikötőben, futok a bicikliúton, nézem a fényeket az északi oldalon és fent az égen fölöttem a ragyogó csillagokat. Enikőre gondolok, és hogy azzal biztatott, hogy meg tudom csinálni, Isten velem lesz. Nagyon jó érzés, amikor tudom, hogy támogatnak. Picit a szülésélményem jut eszembe, de az rövidebb volt, 5 óra alatt már ki is bújt a nagyfiunk, viszont a katarzis a végén nagyon hasonló volt.
Mire ezt végiggondolom, utolér a biciklis kísérőnk, aki szintén egy szuper nő, nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyen sok óra tekerés és futás után még képes volt szórakoztatni engem, aki csak lihegtem és aháztam és vigyorogtam mellette. A sportórámon peregnek a kilométerek, nem értem, hogy jelezhet ilyen gyakran, á, az nem lehet, hogy ennyire megtáltosodtam. Utólag nézem, hogy milyen jó időt futottam magamhoz képest. Érzem a női erőt magamban és a csapattársaimban.
Futás után gyorsan vissza a szállásra, zuhany, öltözés és már megyünk is a célba közösen, hogy elérjük a befutót, vasárnap hajnal 03:00!!! Sikerült! Megkapjuk az érmeket, közös fotó.
Hazaérünk, hajnali tésztavacsora (?), nevetgélés, dumálás. 05:00-kor végre alszom. 09-kor ébresztő, elhagyjuk a szállást, közös reggeli Balatonfüreden a Kedves nevű cukrászdában (tojásrántotta), aztán elbúcsúzunk és irány haza, ahol már nagyon vár a család.
A Gyerünk Anyukám csapata a női 10-14 fős csapatok között 8. helyen végzett, 21 óra 24 perc 47 másodperc alatt futottuk körbe tizen a Balatont. Köszönöm minden csapattársamnak, az autós kísérőnknek és az otthon maradt családtagoknak ezt a fantasztikus élményt! A jelmondatunk, ami a pólón is olvasható: “Anya vagyok, megoldom!”